Na hahó, holnap este jövök de azért legyen még valami lenyomata a végének is.

Pannikát szombaton szedtem fel a Schipolon, ledobtuk itthon a bőröndöt és mentünk is várost nézni. A karácsonyi vásár-Dam-virágpiac-Rembrandplein-egyetem-vöröslámpi túrát nyomtuk le, aztán jöttünk haza, mert a kis lakótársaim az évszázad házibuliját szervezték. Hazaértünk, a lakást már feldíszítgették, meg ki is öltöztek, mi meg csak néztünk. Egész jó buli lett belőle, átjöttek a szintén konténerben lakó magyarok is, úgyhogy csináltunk egy külön magyar sarkot. Olyan 3 felé mi feladtuk Pannival, de 5ig ment a dajdaj.

Így se volt könnyű vasárnap felkelni, ráadásul kitűztem a Van Goghot és Anna Frankot is úticélnak, úgyhogy nem volt sok vesztegetni való időnk. A Museumplein-en kezdtünk hát, majd átvillamosoztunk Anna Frankhoz, útközben gyorsan beugorva a Magna Plazába. Anna után a Pancake Bakery-ben vacsoráztunk egy vagyonért, annyi tejszínhabot még életemben nem láttam, amennyit a palacsintáinkra raktak. Omnomnom. Hazajöttünk vacsizni, de nem tudtunk visszamenni a városba, mert volt egy beadandóm, amit írnom kellett. Hétfőn még egy utolsó lendületet véve megreggeliztünk a karácsonyi vásárban, kicsit sétáltunk napfényben is a városban, hogy végül felrakjam Pannit egy Schipol felé tartó vonatra. Sikerült egyben hazaérnie. :)

Ennyi volt az érdemi történés, a többi napon tanultam, de sajnos ez se lesz elég szerintem... Nagyon nehezek voltak a vizsgák, ráadásul egy hét alatt 3 is. Szombaton volt még 1 kis lazítás, ahova elmentem, mert sokan nem jönnek vissza januárban és el akartam tőlük búcsúzni. Csütörtökön már hazarepült a svéd lakótársam is, a francia ma este lép le, ők se jönnek már vissza.

Ma még ajándékot shopizunk, a bőrönd már félig össze van rámolva, este becsekkolás, aztán már félig otthon is vagyok :)

Na hahó.

Kéremszépen zajlik az élet rendesen. Kezdjük az Antwerpenes hétvégével: pénteken ebédidőben érkeztem meg, Jana várt rám az állomáson. Hazamentünk hozzá, hogy lepakoljunk, útközben megmutatta az egyetemét. Addigra már rákerestem az interneccen Antwerpen top 10 látványosságára, úgyhogy kész listával álltam elé, hogy miket szeretnék megnézni. Sétáltunk tehát egy nagyot a nem kifejezetten hatalmas városközpontban. Először a tőle nem messze lévő MAS tetejére másztunk fel, ez egy múzeum, de a legtöbben azért látogatják, mert a legfelső emeletről zseniálisan rálátni a városra. Utána a Het Steen nevű kis várat néztük meg, innen pedig egyenesen a Grote Markt-ra mentünk. Mivel borzasztó hideg volt, ezért egy goffri-forrócsoki szünetet tartottunk. Megnéztük még a katedrálist is, de csak kívülről. Hazamenni már nem akartunk a vacsi előtt, így beültünk egy sörözőbe. Bátran beválasztottam egy barackos sört, és nem is pártoltam el tőle az este folyamán, valami fantasztikusan finom volt. Steven is megérkezett végül, mert még neki se volt kedve vacsorázni. Mindkettőjüket Barcelonából ismerem tavalyról. Nagyon jól éreztük magunkat, a rengeteg emléket felemlegettük, meg próbáltuk kicsit frissíteni az infókat, hogy kivel mi történt. Janával már vagy háromszor találkoztam azóta, de Stevennel egyszer sem. Végül vacsizni is elmentünk, ragaszkodtunk hozzá, hogy Steven Minijével menjünk. Majdnem 11 volt mire hazaértünk, elfáradtunk rendesen. 

Jana a barátnőivel lakik, az antwerpeni piroslámpás mellett, egy nagyon öreg házban. Bár a kecó nagy része fel van újítva, a lépcsőháznak nem szenteltek túl sok figyelmet. Borzasztó csigalépcső megy felfele, és az egész háznak egyébként iszonyat szaga van, mint a régi házaknak a skanzenban. Én nem tudom, hogy a gerendák meg a faszerkezet öregszik-e el, vagy mitől lesz ez, de megőrülnék, ha ebbe a szagba kéne hazamennem minden áldott nap.

Másnapra Rubens festő házát hagytuk, reggelire benyomtunk egy goffrit, majd irány a múzeum. Mit ad isten, még csak a második szobában vagyunk, de gyanús, hogy valaki magyarul pöntyög mögöttem. Megfordulok, hogy megnézzem, ki és mi történik vele, mire Pál Máté öcsis pajtim néz rám vissza. Na mondom legalább van hamis tanú, hogy voltam múzeumban is. Még egyszer összefutottunk velük a városban, ugyanoda mentek sült krumplit enni, mint mi. 4-kor Janának el kellett mennie, mert spagetti-estét szerveztek a diákszervezetével, úgyhogy lerakott engem a Meir-en, Antwerpen bevásárlóutcáján, közel az állomáshoz. Mivel hatkor indult a vonatom, bóklásztam egy kicsit. Van Forever21 nevű üzletük, amiért mindenki odáig van meg vissza, hát én komolyan próbáltam pénzt költeni, de se az ár/érték arány, se a cuccok nem voltak annyira jók. A vagyonkámat inkább egy Matchban költöttem el, hirtelen felindulásból 10 sör indult el velem hazafele Amszterdamba, meg a másik gyengém, a grenadinszörp a Tesserine-től. Be akartam ülni a Starbucksba az állomáson, hogy utoljára wifin csekkoljam a vonatom, végigálltam a sort és kifizettem azt a kellemes összeget a mézeskalácsos kávéért, majd a kislány közölte, hogy JAAA wifi az nincs. Jejj, akkor jöjjön a b terv, végülis azért vannak otthon rokonaim, hogy átsegítsenek a vészhelyzeteken. 3 magyar iphone dolgozott rajta, hogy kiderüljön, hol kell átszállnom, végül sikerrel jártunk, és hazaértem 8ra. Bár a többiek nyaggattak, hogy bulikázzunk, mivel másnap jött Flóra, végül itthon maradtam.

Jézusom mennyit írtam és még mennyi van hátra.

Szóval vasárnap reggel megérkezett Flóra, megreggeliztünk, majd még kicsit itthon punnyadtunk. Délután bementünk a citybe, Anna Franknál hagytuk a bicókat és rendes iramot diktálva tettünk egy nagy túrát egészen a Museumplein-ig. Hétfőn a reggeli előadást kihagytam, csak a délutánira mentem be, addig Flóra megnézte Anna Frankot. Gyönyörű időnk volt, napsütés és egyebek. Elmentünk palacsintázni a 9 straatjes egyik palacsintázójába, aztán hétfőn letudtuk még a karácsonyi vásárt a Damrakon, csokis eper és társai. Illetve, hogy legyen némi kultúra, a szexmúzeumot is végigröhögtük. Keddre szereztem múzeumkártyát, de a Keizersgrachton lévő két ház, amibe menni akartam, persze pont keddenként zárva volt. Nagyon rendes volt viszont egy bácsi, átirányított minket egy hasonló múzeumba a Herengrachton, a Willet-Holthuysen múzeumba. Utána pont láthattuk a híres Magere hidat felnyitás közben, majd a Rembrandtplein-en ebédeltünk. Nekem délután volt egy kötelező előadásom, addig Flóra a Rijksmuseumba ment, ahonnan sajnos elég hamar elküldték zárás miatt. Hazamentünk, este vacsi után pedig átjött Sharon, Nik meg Rory, kicsit szórakoztatni minket. Tovább maradtak, mint gondoltam, így már 1 óra elmúlt mire a vöröslámpásba értünk. Kicsit ijesztő volt, nyilván a turisták már aludtak, szóval főleg férficsapatok mászkáltak, akiknek céljuk is volt, de persze nem lett semmi bajunk.

Szerdán reggel órám volt ismét, így Flórát még az állomáson láttam óra után utoljára. Egy-két nagyölelés, aztán már itt sem volt, én meg mehettem vissza a suliba. Útközben szereztem ebédet, amit Joe-nál ettem meg, ahol nagy meglepetésemre már Niall is vendégeskedett. Rég láttam a fiúkat így együtt. Mivel Joe a Plantage Muidergracht 20-ban lakik, én meg a 24-be mentem órára, ezért ráértem 14.55-kor elindulni a három órakor kezdődő gyakorlatra.. Fú de utálom ilyenkor.

Itthon csokik fogadtak az ágyamon, azt hiszem Flóra volt az én idei Mikulásom :) szerda este végül nem mentem sehova, kicsit élveztem a magányt, egészen másnap reggel 10ig.

Csütörtökön megérkezett Ginny és Zeneboli. Mivel buliból jöttek majdnem egyenesen, és kicsit gyengén voltak, ezért szégyen-nem szégyen reggeli után mindenki eldőlt egy kanapén. A csütörtöki napunk nem volt túl eredményes, este szocializálódtunk csak, először Niall-lel ittunk meg egy sört, aztán bementünk a Szabcsi által ajánlott magyarokkal teli coffeeshopba. A magyar rész működött, a brownie is finom volt, aztán ennyi, nem mondhatnám, hogy elszálltunk. Viszont nagyon kipihentek voltunk, így elsétáltunk a vöröslámpásba, meg a Nieuwmarkt-ra.

Pénteken elmentünk biciklit bérelni, meg sétáltunk egy nagyot velük is. Erre már lassan megvan a szokásos útvonalam: Dam-Kalverstraat-virágpiac-Leidsestraat-Leidseplein. A hosszabb útvonalban benne van a Museumplein és a Rembrandtplein is. Itthon vacsiztunk, aztán végül nem mentünk Joe-hoz szülinapozni, hanem itthon hallgattuk a magyar popslágereket szigorúan a 90-es évekből. A Melkwegbe mentünk Kill All The Hipsters buliba, előtte még ittunk a Pancake Corner-ben a 10euro/10feles ajánlatból. Érzésre 1:1 arányban hígítják az alkoholt vízzel. Zolika összebarátkozott egy fekete biztonsági őr fiúval, aki kb. kétszer akkora volt, mint ő. Valami fél 4-kor adtuk fel a bulit, és tértünk haza.

Szombaton ismét sikerült múzeumkártyákat szereznem, így elvittem a gyerekeket azokba a házakba, amik kedden zárva voltak (Museum Van Loon és Museum Geelvinck). Azt hiszem utána itthon vacsiztunk, meg vártuk a Mesit, aki Maastrichtból feljött a barátnőivel, és ő is nálam aludt szombat este. Sikerült Nialltől elkérni a biciklit neki, így együtt mentünk a Gieterbe, ahol már Karin várt ránk. Előtte azért visszamentünk a 10shot/10euro helyre, hogy Zoli ismét barátkozhasson a benga biztiőr barátjával, aztán mivel Karin már nyávogott, hogy menjünk, ezért átmentünk. Elvileg úgy volt, hogy kettőig maradunk, de a kis holland barátnőmnek és a pultos kapcsolatainak köszönhetően ha el akartunk indulni, akkor valahogy mindig lett még egy kör sör, így persze zárásig maradtunk végül. A szokásosnál is több holland zene volt, de mondtam a srácoknak, hogy legalább autentikus a buli.

Vasárnap nem volt könnyű életet lehelni egymásba, de aztán csak sikerült. Mesi ment dolgára, Zolit és Ginnyt pedig elküldtem az AnnaFrank-VanGogh kombót élvezni, én meg tanultam. Este vacsi után punnyadtunk, és megnéztük a Turbó című mesefilmet. Hétfőn pedig itt hagytak végül ők is.

Tanulság: egy hétig mindig volt valaki, aki reggel elment nekem friss reggeliért. (Köszönöm Flóra és Zoli). Ehhez hozzá tudnék szokni. Újabb elvárás a jövőbeli férjemtől. Továbbá jó úgy vacsorát főzni, hogy más mosogat el utána. :)

Az elmúlt napok főleg az iskola-tanulás vonalon mozogtak, kedden este volt csak egy kis lazulás, amikor megint holland filmezős este volt. Az 'Alles is liefde' című filmet néztük meg, ami az ő saját 'Igazából szerelem'-jük, és igen, végre egy élvezhető, jó holland film!

A holnap a marketingé, szombaton pedig 14:35-kor van jelenésem a Schipolon egy Hajnal Anna táblával :)

Miccccsoda napok!

Két nőszemély is várt rám a maastrichti állomáson, a napsütésben (jó, lehet, hogy csak nem esett épp). Hazamásztunk Orsikához, beebédeltünk pizzát meg Daim tortát, aztán kajakómában pihegtünk az esti buliig, miközben próbáltuk utolérni egymás életének történéseit. Este pedig Cantus buli volt, az ottani ESN szervezésében, Zita szerzett jegyet, állítólag tömegverekedés volt, mert ez az utolsó Cantus buli a félévben. Korán, kb. este 8-kor kezdődött. Egy kocsmát teleraktak sörpadokkal, mindenki kapott egy poharat meg egy kis füzetet. Három ESN-es emberke állt elöl, ők voltak a "senior", mi pedig a "corona". Amikor kiabálták, hogy prosit corona, akkor vissza kellett kiabálnunk, hogy prosit senior, aztán megmondták, hogy mennyit kell inni (húzóra, annyit amennyit csak szeretnél, vagy addig amíg azt nem mondják, hogy elég). Aztán mindenki felállt, és kinyitotta a kis füzetkét, amiben dalszövegek voltak, és együtt énekeltünk. Az első szám a Summer of 69 volt, kisebb lelkesedéssel, de ahogy fogyott az alkohol, egyre nagyobb lett a buli. Időről időre voltak büntetések is, pl. egy szülinapos lánynak úgy kellett meginnia egy pohár sört, hogy kinyújtott kézzel maga fölé tartotta a poharat, és próbált beletalálni a szájába, nem kicsit tocsogott sörben utána :) Az utolsó szám után kiterelték a népet, hogy gyorsan feltakarítsanak, meg elhordják a padokat, aztán kezdődött a bulika. Itt már voltak bajok, Hámi random emberek fejét fogdosta, egy kopasz srácnak megsimogatta a feje búbját, illetve smároló párokat öleltünk át. Végül Hámi is velünk aludt Orsikánál.

"Reggel" kicsit nehézkesen keltünk fel, Hámi hazament fürdeni, mi pedig elmentünk kaját vásárolni. Ettünk ollibollit, ami egy fánk, mindenféle verzióban árulják, pudinggal, almával, cukorral, magában. A bevásárlóközpontban már belefutottunk egy halom Fekete Péterbe, itt ez van Krampusz helyett, a múlt hétvégén itt már járt a Télapó (kettő van nekik). Főztünk ebédet, meg csináltunk császármorzsát is. Utána mentünk be várost nézni, kicsit már ránk esteledett :) Nagyon szép Maastricht, nyugis kis hely, aranyos terekkel. Orsi lelépett egy koncertre, mi pedig séta után hazamentünk Zitához vacsorázni. Mivel elbeszélgettük az időt, volt már vagy 10 óra, mire visszaindultunk a városba, ahol először a kedvenc teremre ültünk ki (!!), volt takaró meg hősugárzó szerencsére, és ittunk egy-egy Baileys-es kávét, mint a nagyok. Utána pedig találkoztunk Mesivel és Lipusz Marcival, akiket ÖCSIből ismerek még, és beültünk egy helyre sörözgetni. Hazafele követett minket egy ijesztő kislány, de szerencsére leráztuk.

Vasárnapot shoppingolással töltöttük főleg, abban kifejezetten jónak bizonyultunk :) Hazafele Zita megmutatta az egyetemét, meg a kedvenc állatos parkját, ami tele volt bambikkal. Elvileg 4 körül indultam volna haza, volt az 6 is végül, de ki számolja. Jó volt kicsit látni a némbereket, meg végre elmondhatom, hogy utaztam Hollandián belül :)

Tegnap éjfélkor volt egy beadandó határidő, nem lett a legjobb, de végre túl vagyunk rajta. Vasárnap van még egy határidő, de a hétvégén nem leszek itthon, holnap irány Antwerpen, szombat este pedig haza, hiszen Flóra már szinte majdnem itt van :) Aztán Ginny és Zeneboli, aztán Judit, aztán Panni, csak hogy ne unatkozzak! :) 

Na kívánok.

Azt hiszem lassan kihagyom ezeket a "iskolában voltam" részeket, és szorítkozzunk a lényegre.

Szerdán átjött a kis ausztrálom, sütöttem neki sült krumplit, és elmesélte élményeit Budapestről. Borzasztó jól érezték magukat, jó idő volt, olcsó a kaja (állítólag a fiúk napi több gyrost ettek, mert annyira tetszett nekik, h ilyen olcsó). Állítólag használták a jegyzeteimet, amiben kb. összeszedtem, merre-mit kell megnézni/kóstolni. Mondta, hogy januárban vissza akar jönni, egy pár napra is akár. A hongkongi fiú, Simon is volt nálunk, ő is teljesen belezúgott a városba. Mindketten kiemelték, hogy mennyire király a magyar konyha meg a gulyás... Sharon is egyből kérdezte, hogy tudok-e csinálni, hát mondom ezt most benézted drágám...

Csütörtökön már nem emlékszem mit csináltam, biztos produktív nap volt. Pénteken és szombaton este is buliztunk. Niallnak, az ír srácnak itt volt két haverja, az egyik srác teljesen vállalható, a másik pedig nagyon lecsúszott rockernek kinéző, na ezeket vittük white party-ba, nem volt semmi. Niall elkérte a matracaimat is kölcsön, hogy vesz pumpát és jó lesz, hát természetesen nem vett pumpát, úgyhogy szerencsétlen fiúk a földön aludtak gyakorlatilag. Pénteken Joe-nál volt az előivászat, összekürtöltük a társaságot és átvittem a pálinkát. Hát nem bírt elfogyni az az egy üveg se az istennek se, 1-2 ember arckifejezésén viszont jókat lehetett röhögni. A csapat egyik fele távozott egy koncertre, mi pedig hová máshova, mint a gieterbe. Valami 4 után indultam haza, szóval szombaton nem én lettem a koránkelés érdemérem tulajdonosa.

Szombat este white party volt, a Rembrandtpleinen, egy szórakozóhelyen, ahol még nem jártam, de elég népszerű. Megint mindenki kapott világító nyakláncot meg karkötőt meg arcfestést, és bár eleinte és a végén is rettentő rossz volt a zene, a közepén valamelyik DJ nagyon beletalált az ízlésembe, annyira régi számokat nyomtak, hogy nagyon kellett nevetnem (Pink- Get the party started, 2000es évek eleje). Kicsit hamarabb el akartam indulni, mint a buli legvége, hát ami volt a ruhatárnál, az egy majdnem West Balkán szintű dolog volt. Mint a birkák lökdösődtek az emberek, de szerencsére sikerült egyben, kabátostul elmenekülni.

Szerdán volt még izgalmas dolog, prezentáltunk marketingből. Na most, a 4 fős csoportból az egyik srác közölte, hogy ő leadja a tárgyat, a másik srác pedig holland, akik elvileg híresek arról, hogy semmit nem csinálnak... Így hát Aurelia-ra, a román lányra, és rám maradt a meló. Le kellett adnunk az első két heti beadandót és a második hetit előadni. Új terméket kellett kitalálnunk, és bevezetni a piacra, mi a Starbucksnak találtuk ki a frozen yoghurtot. Mivel a holland srác a második beadandóval semmit nem foglalkozott, és reggel se bírt beérni, hogy legalább egyszer elpróbáljuk, ezért megfosztottuk őt a lehetőségtől, hogy prezentáljon. Minden órán 2 prezi van, az előttünk lévő szerencsére nagyon sok kérdést vetett fel, és nem volt elragadtatva a tanár, így a mienk elég jó fogadtatást kapott. 10%-a a végső jegyünknek ez, szóval nem befolyásol olyan sok mindent egyébként. Izgultam azért kicsit, és ki is hagytam pár dolgot, de hát ugye ők nem látták a jegyzeteimet, úgyhogy ezt nem tudják... :) Mivel az előadás miatt már reggel 9.30ra mentem, és utána még óráim is voltak, meg találkoztunk egy másik csoporttal is, ezért valami 6-ig voltam órán, a nap meg száz ágra sütött odakint, na mondom csodás...

Ma péntek van, felkeltem, fürödtem egy órát, megreggeliztem urasan, aztán lekéstem a 10.38-as vonatot Maastrichtba, és így a 11.08-ason ülök épp, ami fél óra múlva érkezik meg. Jó kis hétvége lesz ez :)

Na szóval hol is kezdjem.

22.-én írtam utoljára. 23 reggel Sofiával elindultunk vizsgázni, a világ másik felére, biciklivel. 9-kor kezdődött az a csoda. Első reakcióm az volt a kérdéssorra, hogy hazamegyek sírni, de aztán összeszorított fogakkal végigszenvedtem és stand-upoltam a 6 kérdést. Kedves tanár úr valamiért csak azokra a cikkekre kérdezett rá, amik olvashatatlanok voltak. Ráadásul a sulinak nincs elég nagy terme a vizsgáztatáshoz, úgyhogy ebben a World Design Center vagy mifenében voltunk, egy hatalmas hodálynyi teremben ment párhuzamosan 3 tantárgy vizsgája, szóval több száz ember, az utca másik felét meg építették, szóval monoton szívdobbanás szerű hangokat lehetett hallani egyfolytában. Na mondom innen szép nyerni. Vizsga után Zach-kel, az egyik amcsi haverommal kajáltunk a városban, aztán hazajöttem és kidőltem. Este Sharonnal ünnepeltük, hogy vége ennek a csodának, és kitaláltuk, hogy bemegyünk a Dam-ra a vidámparkba. Ugyanis melyik másik népnek jutna eszébe, hogy a főterére a királyi palota elé felhúzzanak egy hétre egy rögtönzött vidámparkot. Felültünk egy körhintára, ami 60 méter magasra vitt fel, de hideg volt nagyon, meg sajnos a városban nem sok kivilágított épület van, szóval annyira nem volt látványos. Ettünk utána churrost, Sharon meg egy palacsintát, majd felültünk a Jumper-re. Ez egy ilyen hangos, stroboszkóppal vakító többkarú játék volt, a poén meg az, hogy gyorsan leejt nem túl magasról, de azért megvan a gyomrod a torkodban szabadesés feeling. Nézte is a kis ausztrálom, hogy minek visít mindenki, hát mi is üvöltöttünk azért rendesen. A szellemkastélyt nem merte bevállalni, meg még volt egy-két masszívabb hánytatós játék, amit kihagytunk. Kicsit később Zach is csatlakozott hozzánk, nyugis beszélgetős este lett a vége.

Hazudnék ha azt mondom,  minden napra emlékszem pontosan. Gyanítom csütörtökön itthon lógtam, ha jól emlékszem pénteken volt buli, vagy szombaton, a Kill all the hipsters bulisorozat Sugar Factory-ban tartott epizódján vettünk részt. Silvia, a costa rica-i lány volt a partnerem aznap este, meg Kate, és az ő tesója, ők ausztrálok. Nagyrészt Kate-tel próbáltunk vigyázni a másik kettő nem teljesen józan hölgyre. Vasárnap pedig az rémlik, hogy átmentem Sharonékhoz, hogy odaadjam nekik a kis listámat a kötelező budapesti látnivalókról, étteremekről, stb., mert kedden utaztak egy hétre, Mellesleg nekiálltam takarítani is, ugyanis hétfőn érkeztek anyuék.

Hétfőn reggel nagy volt a szám, és hiába mondta az edzett svéd, hogy nagyon para lesz a szél, és hagyjuk a biciklit (itt azt hiszem látnom kellett volna az intő jelet, Sofia szinte soha nem akar buszozni), szóval azért is biciklivel indultam el (ezt nem bírta az egója, úgyhogy ő is lemondott a buszról:D). Hát küzdelem volt. Négy fokozatos a biciklim, általában hármasban gurulok egyenes terepen. Na most olyan szelet küldtek ide a kedves angolok, hogy egyesben szenvedtem, mint az a bizonyos malac a jégen. Pedig az aztán az a fokozat, amit csak a legmeredekebb lejtők szoktak kívánni. Ja és persze, 9-re mentem előadásra a legmesszebbi előadóterembe. A Centraal-nál eldobtam a biciklit és inkább metróztam.

A délutáni előadás közben már jött a jó hír, hogy azért a KLM-nek sikerült egyben leszállítania a családomat Amszterdamba, így együtt vacsoráztunk a Dam tér melletti kis kedvenc olasz kajáldámban. Vót nagy öröm bódottá, hogy ismét láthatnak. Visszafele sétáltunk már a hotelbe, amikor eleredt az eső, és azt hiszem itt éreztem meg, hogy az ingerküszöböm már nem a régi, mert a többiek visítva szaladtak az eresz alá, amíg én simán mentem tovább. Hát igen, akklimatizálódás.

Kedden is volt órám délelőtt meg délután, úgyhogy ők addig a Van Gogh-ban meg hajózással meg shoppingolással szórakoztatták magukat. Vacsira a Leidsepleinen ültünk be egy nagyon turista helyre, de szerintem finom volt az epres karamellás palacsinta, amit én ettem. Általában este még visszakísértem őket a hotelbe, kicsit rápihentem a hazaútra aztán hazabicikliztem. Minden este, mint egy málhás szamár, a jó kis hazai ellátmánnyal megpakolva (hat kiló tibi csoki, cerbona, trappista sajt, túrórudi). Nincs is jobb egy trappistás melegszendvicsnél, hozzá lapozgatni a Best magazint.

Szerdán már csak délelőtt volt órám, úgyhogy abban maradtunk, hogy kinéznek ide konténervillage-be délután. Volt minden, süti ropi 10 féle gyufa. Valamint szerdán egész nap sütött a nap, hogy kicsit jobb kedvünk legyen. Kivittem őket a kis kikötőnkbe, aztán visszamentünk a városba, sétálni, meg vacsizni. Látjátok feleim, veletek is főleg enni voltam! Lilluskát még elvittük a bizonyos negyedbe, hogy lásson csodát, a felvilágosítás részét a dolgoknak ezennel letudtuk.

Csütörtökön még összeszorított fogakkal, de felkeltem korán, hogy utoljára találkozzam a csipetcsapattal. Meg kellett néznem ugye, hogy tényleg beszállnak-e a taxiba, nehogy itt maradjanak véletlenül. Miután leszámoltam őket darabra, és megvoltak az utolsó csókok, bánatosan elindultam vissza bicikli úrhoz, akit a virágpiacnál hagytam lelakatolva. Annyira szomorú lettem, hogy elköltöttem egy halom pénzt ruhákra. :) Jó, igaziból szomorúság nélkül, de valóban remekül elshoppingoltam. Szereztem közben jegyet az esti halloween bulira, úgyhogy vettem fehér arcfestéket is a Dam térhez közeli Halloween boltban. Teljesen elborult hely, és baromi drága, és az emberek mégis annyian voltak, mintha ingyen lenne. Itthon rápihentem erre a komoly és megterhelő napra. Estére bulit szerveztek ide a lakótársaim, közben Balázsnak, a szembeszomszédnak is itt voltak a barátai, és még jött a holland instruktorom is, szóval az egész vége az lett, hogy kb. egybenyitottuk a két lakást, mindenki mászkált mindenhova. 11 után indultunk el az Odeonhoz, én a két hollanddal, persze az egyiknek már az út elején defektes lett a biciklije, de végül odaértünk. Nem volt rossz buli, tényleg komolyan vették az emberek a beöltözést, legalább 3 db kétméteres Pikachu-val is találkoztam. A zene borzalmasra sikerült, de aztán ezt a problémát a megérkező Szabcsi oldotta meg és fel némi 'igyunk' felkiáltás keretében. Szabcsi tavasszal volt itt Erasmussal, és visszatért pár napra bulizni. Na szóval nem volt könnyű hazajutni.

Másnap sajnos órám volt, gondoltam 10 perc késés nem a világ. Megkérdeztem portás bácsit, hol van a terem, ahol az órám van, és benyitottam. Nagy meglepetésemre viszont a tanár hollandul beszélt. Uzsgyi ajtó bevág, aztán nekiálltam filózni, hogy most mi a teendő, márpedig nekem ott kéne, hogy órám legyen. Úgy döntöttem, megvárom a szünetet, aztán megkérdezem, hogy mégis mifajta ez. Addig szépen nyugodtan megebédeltem. Szünetben el is kaptam az egyik srácot, hogy hálóó, mi ez a nyelv tesóm, persze kiderült, hogy óra elején megkérdezte a tanár, hogy van-e nemzetközi diák, nem volt egy darab sem, úgyhogy hollandul nyomta az órát. Jó buli volt hát bemenni és mondani, hogy őőőőő akkor én lennék az, aki miatt most váltsunk át angolra lécci. Persze ez itt nem gond senkinek, csak mégis. Azt hiszem, másik gyakra fogok bejárni.

Szombaton Palomával vacsoráztunk, csináltam neki a fokhagymás-tejszínes gnocchimból. Aggódott, hogy ő inkább mást eszik, aztán teljesen rákattant, azóta már megcsinálta a maradékot a receptem alapján. A Pijp nevű városrészben maradtunk, Szabcsi holland haverjának a születésnapja alkalmából mentünk kocsmázni. Hajnali 1 vagy 2 körül azonban elvesztettük az emberek nagy részét, mi még 3 utánig nyomtuk a Gieter-ben. Szabcsi itt tanult fél évig, és nem ivott drop shot-ot, pótolni kellett a lemaradást.

Vasárnap Ivettel találkoztunk, és beszéltük ki az elmúlt heteket. Este apával skype-oltam. Anyáék legfontosabb benyomása annyi volt rólam, hogy hosszabb lett a hajam.

Három új tantárgyam van közben, marketing, csr, meg valami szervezeti közgazdaságtan. A marketing zseniális, az előadó a szemináriumvezetőm is, nagyon lelkes, és nagyon jól is csinálja. A csr bácsi elég unalmas, de a téma, amiben a beadandót kell csinálni, az nem rossz. Ellenben ez a szervezeti valami, ezzel nagyon belenyúltam. Azt hittem, valami kamu tantárgy ez is, hát nem, függvények meg deriválás mindenhol, és a tanár is annyira unalmas, hogy küzdeni kell az ébren maradásért. Nagy küzdelem lesz ez, érzem. Minden tárgyból csoportban kell dolgozni, kíváncsi vagyok, hogy fog működni.

Közben úgy tűnik, nagyon a finish-ben van már ez az erasmus dolog. Ez az utolsó nyugodt hétvégém egyedül. Ha minden jól megy, jövő hét Maastricht, utána Belgium, és Flóra érkezik, majd Flórát váltja Ginny és Zeneboli, utána hétvégén Panni, aztán pedig már vizsgahét van :) 22-én pedig átmenetileg búcsút is intek ennek a kedves esős országnak, hogy még januárban két hétig élvezzem.

Az idő hétfő óta borzasztó, megjött a novemberi eső. Hétfőn még kemény voltam, hogy biciklizem, de az első buszmegállónál ottmaradt kedves Luca (ejtsd: Luká), addigra már a farmerem teljesen elázott. Kedden kicsit volt csak jobb a helyzet. A snowboard dzseki egyébként remekül bevált, a Heavy Tools érezze magát megdicsérve, a kabát alá nem jut be eső.

Más; bár már így is lassan Háború és béke szintre török. Nagyon elkeserítenek az otthoni hírek. Olvasom az indexet, néha az origot is, és szabályosan ideges leszek. Egyrészt ez a kedves nőverő Balogh húz fel, meg ahogy ezt az egészet kommunikálják. Mi a franc történik, hogy az ártatlanságáról beszélünk, amikor beleveri az asszony fejét a korlátba. A másik az origon a fagyállós sztori, érdemes elolvasni. A fagyállótól meghalt úriember brazil testvére nyilatkozott az origosoknak, miközben a falu főterén várt egy illetőre, hogy 'elbeszélgessen' vele, amiért rosszat nyilatkozott a tévében a szegény elhunytról. Annyira elkeserítően primitív a kedves indián barátunk, hogy a fejem verem a falba ennyi kilométer távolságból is. Jó lesz hazaköltözni...

http://www.origo.hu/itthon/20131105-riport-a-vacszentlaszloi-borlopasrol.html?sec-2

Kedvenc részem: "A bátyám járt be oda bort lopni, én is ittam már belőle, múlt szerdán megittunk nyolc litert hárman, hulla részeg voltam, de amúgy semmi bajom nem volt, jó volt az. A bátyámnak mindig egy hordóból kellett lelopnia, és mindig szenvedtünk, mert nem találtunk üveget, amibe beletöltsük. Aztán amikor megint ment, látta, hogy már ki van palackozva, megörült neki, hogy már nem kell szenvednie vele, felkapta, aztán eljött vele. Ennyi volt az egész" 

Itt a cikk. A nagy magyar valóság, köszönjük szépen, az utolsó majd kapcsolja le a lámpát. Gondolkozom, hogy megosztom ezeket a dolgokat a külföldi barátaimmal, de én szégyellem magam...

Holnap végre visszakapom a rendes életem.

Múlt héten voltak az utolsó órák, illetve felfedeztem, hogyan tudok nyomtatni, úgyhogy egy vagyonért kinyomtattam jó pár cikket, hogy ne a gépen kelljen mindig olvasni.

A múlt heti szocializációm kimerült 1-2 délutáni kávézásban kedvenc skótomnál, illetve egy csütörtök esti vacsorában egy német és a holland lánnyal. Miután megkajáltunk, a német lány javaslatára elmentünk az ISN által szervezett movie night-ra. Hű. Hát életem egyik legfurcsább filmjét vetítették le, azt hittem Almodóvar után már nem lesz könnyű meglepni, de volt benne eutanázia, zsidózás, melegek, fű, rák, szex, szóval elég töményre sikerült.

Egyébként remeteként élem életem a kis konténerszobámban, és megállás nélkül tanulok. Na jó, azért volt néha teregetés, meg vasalás szünet, tudom ám mivel kell feldobni az egyhangú napokat! Remélem meg fog látszódni a holnapi vizsgán, különben nagyon morcos leszek. Ma kb. két nap után először vettem fel farmert, eddig pizsamában/melegítőben voltam csak. Nagyon fájt ma bent maradni, 18 fok volt és napsütés, egy szál pulcsiban és napszemüvegben és vászoncipőben dzsaltam el a boltba és fantasztikus érzés volt. 

Csináltam ma gyümölcsrizst, és egész finom lett.

Most már hivatalos, hogy nem maradhatok a második félévre, elutasította a helyi egyetem a kérelmet, mert minden Eramus által a Corvinusnak kiadható hely foglalt tavasszal. Szomorú, de majd csak visszajutok még ide valahogy.

El is felejtettem, volt ma azért izgalom. Hazajött Sophia, berakott egy pohár vizet a mikróba, első próbálkozásra égett szagot éreztünk, másodjára lángolt belül a mikró. Juhéjj! A vízcsap a másik kedvencem, az meg random mosogatás közben kilöki magát és összefröcsköl mindenhol. Jó a buli, kellenek a kihívások. A zuhanyt most épp megjavították, mert nem akart lemenni a víz... Nem csodálom, hogy el akarják bontani ezt az egész csodát.

Péntek este, miután itthon szépen kimostam, feltakarítottam, tralala, felszedtem Zitust 8-kor a Centraal-on. Hazafele jövet bementünk a boltba vacsorát venni, rántott sajtrudakat ettünk rizzsel. Miután jól kibeszélgettük magunkat, elindultunk Sharonékhoz, mert a lakótársának szülinapi ivászata volt, amire meg voltunk hívva. Igen ám, de mire odaértünk, mindenki lelépett, akit ismertünk, ugyanis a Trouw nevű szórakozóhelyre akartak menni, ahova éjfél előtt olcsóbb a jegy, de kb. egy órás sort kell kiállni. No de sebaj, elengedtük ezt a dolgot, és elvittem Zitát inkább a kedvenc báromba. Amikor 11 felé odaértünk, még nem nagyon volt senki, tudtunk beszélgetni is, aztán megérkezett éjfél körül a tömeg, a hangulat a tetőfokára hágott, jól éreztük magunkat nagyon. 2 körül indultunk haza. Kölcsönkértem Zitának is Bali biciklijét, de azzal nem számoltam, hogy míg Gesine kb. akkora mint én, Zita sokkal kisebb. Így kénytelen voltam átvenni Balázs biciklijét, így átestem életem első találkozásán egy kontrás biciklivel.

Szombaton összeszedtük magunkat reggel, és nekivágtunk a városnak. Ezúttal útitársaink az én zöld biciklim, és öreg Gazellám volt, aki jelenleg egészen működőképes, kivéve, hogy ismét leesett a hátsó sárvédő. Anna Frank előtt szabadultunk meg a bicóktól, mert Zitának ott már halálfélelme volt a tömegben biciklizéstől. Jó nagy sétát tettünk, a Dam-on át egészen a virágpiacig, aztán a Keizersgracht-on be akartunk menni az Abercrombie-ba, de végül nem voltunk hajlandóak sorban állni. Gyönyörűségesen fantasztikus időjárás volt, pólóban, max. kardigánban lehetett mászkálni, szerencsére itthon még időben visszajöttünk a napszemüvegért. A Dam mellett ebédeltünk egy aranyos kis olasz kajáldában. A desszertet a Westerkerk mellett szereztük be egy sütiboltban, majd felszedtük a bicikliket és lementünk a Museumplein-re, fotózkodni az I amsterdam betűkkel. Ittunk egy kávét is a napsütésben. A Museumplein több, mint 20 percre van tőlünk biciklivel, így Zita eléggé vágyott egy oxigénsátorra, mire hazaértünk, azt mondja, Maastrichtban nincs ám ekkora táv. Itthon kicsit pihegtünk, meg fürödtünk-kajáltunk, aztán megkérdeztük ismét a kedvenc ausztrálomat, hogy van-e valami tervük. Mivel neki is itt volt két ausztrál barátnője, átnéztünk hozzájuk, de ők csak valami közeli bárba akartak beülni, nekünk viszont volt ugye biciklink is. Közös megegyezéssel inkább a vöröslámpást választottuk a Zitával, így a Grote Bickerstraat-ot elhagyva erős negyed órán belül már a forgatag közepében voltunk. Miután megvizsgáltuk a felhozatalt, ettünk goffrit, ittunk Cacao beert, aztán hazaindultunk. Reggel korán keltünk, hogy elérje a 9 órás vonatot Maastrichtba. Az Albert Heijn-ben szerencsére még meleg volt a croissant, szóval ez kicsit feldobta a napsütéses vasárnap hajnalt.

Ma iskolában voltam, aztán megreggeliztem egy amerikai és egy svájci ismerőssel, hogy utána szembejöjjön Niall, az ír pajtim. Elhatároztuk, hogy a következő óránkig fennmaradó időt Joe-nál töltjük, de ezt a tervet kicsit keresztülhúzta a tény, hogy Joe órán volt. Szerencsére Chris, az amcsi srác beengedett minket, és szórakoztatott egy órán át, amíg mindenki kedvenc skótja hazaért. 

Este bár elég punnyadt voltam, mivel ma van igaziból az ausztrál fiú, Leo szülinapja, ezért átlátogattam hozzájuk. A csapat egy pizzázónál kötött ki, ahol fantasztikus pizzát sütöttek, kár, hogy ebédre is azt ettünk. Azért kicsit belenyammogtam a többiek szélébe.

Hahó, közepesen unalmas hetemet összefoglalom gyorsan.

Hétfőn iskolában voltam. A nap fénypontja az volt, hogy beértem óra előtt 10 perccel, és tudtam venni az Albert Heijn-ben croissant-t, amit akkor vettek ki a sütőből, és még meleg volt. Továbbá, mivel szeptember legutolsó napja volt, és reggel 9-re kellett mennem iskolába, megtörtént az első sapkában-kesztyűben biciklizés. Nincs ám jobb, mint fél órát tekerni a 8 fokos hidegben. Ráadásul ugye a kikötőben lakom, tehát nincsenek épületek sem, hogy felfogják a viharos szelet, ami annyira fantasztikusan van kifejlesztve, hogy akkor is szembe fúj, ha iskolába megyek, és akkor is, amikor hazafelé jövök. Csoda világ. Nagy panaszra egyébként nincs okom, egész tűrhető az időjárás még mindig, bár hűl le a levegő, de alig esett eső a héten, talán csak tegnap éjjel.

Hétfő estére kidőlt a szervezetem, de két Neo Citran, némi c-vitamin, továbbá Aspirin C helyrerakott. Kedden azért itthon feküdtem, biztos ami biztos. Szerdán megint iskola, Joe-nál némi délutáni snack. Ugyanis nekünk nincs sütőnk, neki pedig van, és sajnos néha elkap a vágy, hogy mirelit pizzát egyek. Hét felé értem haza, este pedig Ádám, az egyik magyar srác szülinapját ünnepeltük a szomszéd lakásban. Niall, a kis ír barátom is bekapcsolódott a buliba. Kifejezetten jó hangulat volt, meg jó fej emberek, és ha valami eszembe jutott, három lépés alatt haza tudtam érte jönni. Bulizni viszont már csak pár ember indult el hajnalban, és mi sem voltunk közöttük, Niall és az olasz Brad Pitt, Manny társaságában még teáztunk egy kicsit, aztán alvás.

Csütörtök legizgalmasabb része az volt, hogy Ivettel találkoztunk. Este 9-ig mászkáltunk a városban, körbejártuk a vöröslámpást sötétedés után, felmértük a kínálatot. Továbbá beruháztunk fejenként 1 euróért egy akkora zacskó pillecukorra, ami soha nem fog elfogyni...

Ma itthon vagyok, mosok, meg takarítok, este ugyanis érkezik Zita Maastricht-ból! :) 

Na jó napot kívánok, visszatértem.

Ott tartottunk, hogy hétvége. Mivel kedden vizsgáztam, ezért addig a napok nagy egyhangúságban teltek: tanulással. Péntek este kicsit lógtam a fiúkkal (Niall-Joe), szombaton pedig elmentünk inni egy sört a magyarokkal, akik szintén itt laknak. Egyébként szépen kitakarítottam mindent, kimostam a ruháimat, szóval minden baromságon túlestem, csak hogy addig se kelljen tanulni. Volt egy kis családi skype is.

Kedden végre megvolt ez a csoda vizsga, a halál micsodája után volt kettő megállóval a vizsgahelyszín. Mivel Gesine-t, a német barátnőmet csak 5-kor kellett felszednem a pályaudvaron, ezért kicsit körbenéztem a városban. A Dam térről indul a Kalverstraat, a bevásárlóutca. Igazából nem ruhákat indultam nézni, hanem a szobámmal akartam kezdeni valamit, annyira üres volt. Hát az elmúlt héten rengeteget haladtunk, most már szinte befejezettnek tekintem. :) Annyira kis otthonos lett, imádom. Le is írom miket vettem: egy halom képeslapot, amiken Amszterdam meg tipikus holland dolgok vannak, meg vettem egy nagy Amszterdam zászlót, meg egy konyharuhát, amire az van írva h 'Trust me, I'm a BAKER', meg két kis tájképet, meg egy fatáblát amire az van írva, hogy 'Whatever is that you are doing, do something else', mert ez ilyen gyakori mondás otthon (Dórika mit csinálsz, hagyd abba!), meg vettünk pici csillagokat, amiket a falra kell ragasztani, és világítanak éjjel. A legjobbat hagytam a végére: a virágpiac mellett megtaláltuk a Christmas Palace nevű boltot, ahol konkrétan egész évben Karácsony van, karácsonyfadíszeket meg fényeket meg girlandokat árulnak. 3 euróért sikerült beruházni egy fantasztikus égősorra, ami szintén a falamra van felaggatva, és annyira cuki! A képek nem annyira tudják visszaadni a hangulatot, de imádom.

Na szóval, 5-kor összeszedtem Gesine-t. Két éve nem találkoztunk, de mintha csak tegnap lett volna, hogy felraktuk a vonatra a Keletiben. :) Hazajöttünk, hogy lepakoljon, meg elkezdtük a szobámat díszíteni. Vacsorára átjött Niall és Sharon, pesztós tésztát főztünk zöldségekkel, meg vettünk egy sajttortát, hogy megünnepeljük a találkozást. A sajttorta maradéka Balázsnál kötött ki hálám jeléül, aki kölcsönadta a biciklijét erre a pár napra Gesine-nek.

Szerdán megreggeliztünk, aztán odaadtam neki a kis könyvet, amiben fel vannak sorolva a múzeumok, hogy válasszon egyet. Az egyik fotómúzeumra esett a választás. (Végre nem csak kajálásról van szó! Kultúrprogram!!)

Szóval elmentünk ebbe a Huis Marseille-be. A Keizersgracht-on van, két házat nyitottak egybe, van egy nagyon szép kis kertje is hátul. Minden szobában más fényképész képei vannak. Volt egy-két nagyon elvont dolog, de voltak nagyon érdekesek is. A kedvencem egy pasas volt, aki gyerekként az anyukájával együtt megszökött az agresszív apjától. 21 év múlva tért vissza a házba, amikor az apja már meghalt, és ekkor csinált fotókat a ház állapotáról. Az apuka mindenféle szemetet meg kacatot meg újságot meg könyvet meg matracokat gyűjtött, és tiszta dzsuva volt az egész ház, de a falakon, meg a bútorokon még mindig látni, hogy milyen előkelő hely volt ez valamikor. Az érzelmi hátteret is hozzárakva nagyon felkavaróak voltak a képek.

A képek átböngészése után ittunk egy kávét hátul a kertben, aztán elindultunk a Dam-ra, sült krumplit enni. Gesine mindenképp ki akarta próbálni a Pindakaas saus-t, ami egy helyi jellegzetesség, magyarul mogyorószósz. Délután a városban kóboroltunk, aztán hazajöttünk kicsit pihenni. Sharonnál vacsoráztunk a többiekkel, de mi vittük a saját kajánkat. Jött Paloma és lakótársa, a svájci lány is. Előkerültek Sharon lakótársai is, és Gesine sem értette az ír fiú akcentusát, szóval most már nem érzem magam olyan rosszul. A kis csapatunk elindult a Gieter-be, de a svájci lány biciklije lerobbant félúton. Rövid tanakodás után az én kis németem ajánlotta fel, hogy üljön fel az ő biciklijére hátul. Ez az, amit én sose mertem kipróbálni, sem utasként, sem sofőrként. A Gieter-ben összefutottunk a holland lánnyal, meg Ivettel is. A többiek elég hamar leléptek, így négyen maradtunk: Ivett, egy másik magyar lány, Anita, aki szintén szaktársunk, Gesine, és én. Megbeszéltük, hogy átmegyünk a Coco's-ba a nemzetközi buliba, mi biciklivel, Ivették sétálva. Folytattuk hát a bulit 2.30-ig ott, és ekkor Gesine még mindig nem volt fáradt, úgyhogy megkérdezett pár random embert, mit javasolnak. Betévedtünk hát négyen, fiatal lányok a Smokey nevű helyre. Soha rosszabbat. Mindenki nagyon reménytelen volt, és 40 év fölötti. Valamikor négy előtt indultunk haza.

Csütörtökön későn keltünk, így a reggeli majdnem inkább ebéd lett. Barangoltunk kicsit a környékén, a Haarlemmerstraat-on nézelődtünk, meg ettünk egy goffrit (én eperrel, ő cseresznyével). Utána pedig lebicikliztünk Amszterdam látogatható lakóhajójához. Még magyar leírás is volt a szobákhoz. Mint kiderült, nem igazán éri meg a lakóhajó, mert a rezsije majdnem annyi, mint egy háznak, viszont a biztosítása sokkal drágább, és x évente ellenőriztetni kell, meg átfestetni. Engem az zavart legjobban, hogy a belmagasság nagyon pici. Bár voltak képek más, modernebb lakóhajókról, azért van, amit elfogadnék... Ez a 20. század elejéig használatban volt, mint teherszállító hajó, és utána lett átalakítva. 1997 óta nem lakják, mert túl sok a látogató. Amszterdamban nem adnak már ki több engedélyt lakóhajóknak, úgyhogy már csak az a lehetőség maradt, hogy az ember olyan hajót vesz, aminek van engedélye.

Utána jött a délután számomra horror része. Elvittem őt a Waterlooplein-re, ami ugye a bolhapiac. Beszabadult egy nagyon undorító használt ruha boltba. Annyira csúnya ruhák voltak, hogy az valami fogalom. Ő meg tökre feldobódott, láttam, hogy azt se tudja melyik rondasághoz nyúljon. Életem egyik leghosszabb fél órája után sikerült egy borzasztó ocsmány pulóverrel távoznunk. 25 eurót fizetett érte. Mondtam neki, hogy ha az anyja kérdezi, ÉN megpróbáltam lebeszélni róla. Fúúú. Aztán bementünk egy másikba is, ott már rend volt, meg normálisabb cuccok, attól nem is jött izgalomba.

Ezek ráadásul boltok. A teret magát úgy kell elképzelni, hogy odajön a pigmentált barátunk, leterít nyolc nagy lepedőt, kiszór 10 zsáknyi ruhát ilyen hosszú csíkokba, aztán odabiggyeszt elé egy feliratot, hogy minden 1 euró, minden 2 euró. Ehhez képest egy bolt már fejlődés. Alig várom, hogy keresztanyám és anyám megérkezzen, és felfrissítsük a ruhatárukat!

Mivel Joe-tól 5 percre voltunk biciklivel, ezért zsákmányoltunk némi croissant-t, és felcsörgettük a kedvenc skótomat, hogy van-e ideje egy kávészünetre. Természetesen Joe sose mond nemet, így beugrottunk hozzá. 7 felé jöttünk haza tőle, pihenni egy kicsit. Miközben lakatoltuk le a bicikliket, belebotlottunk Balázsba, aki mondta, hogy ugyan ők nem buliznak az este, de egy kis iszogatásra ráérnek. 9 körül tehát átmentünk Ádámhoz. (Ádám, Balázs és Betti mind corvinus-os volt, most pedig mesterszakon vannak kint). Betti tanult, így a fiúkkal lógtunk, meg egy olasz haverjukkal. Éjfél már bőven elmúlt, én fáradt voltam, de Gesine mondta, hogy bulizni kell menni, így hát ismét a városban kötöttünk ki. Megint majdnem 4 volt, mire hazaindultunk, reggel pedig kelni kellett, mert indult a vonata vissza Brémába. Megígérte, hogy jönni fog még egyszer, azt hiszem sikerült beletáplálnom az imádatomat a város felé. :)

Elég intenzív volt ez a hét, szóval a hétvégén megint kicsit több pihenéssel töltöttem. Péntek este Manny szülinapja volt, ő egy olasz csoporttársunk, így nála voltunk, de bulizni már nem mentünk el Niall-lel, hanem hazabicikliztünk. Tegnap este pedig Bettivel és néhány helyi emberrel mentünk el az Amsterdam Roest nevű helyre, ahol egy Oktoberfest utánzatot próbáltak létrehozni, de hideg volt, az alkohol meg drága. A hely egy romkocsma egyébként, hangulatos, de nem igazán értettem a célját, mert a zene rossz volt, de elég hangos, hogy beszélgetni se lehessen. Hazafele pedig majdnem odafagytam a biciklire. Ma este pedig Sharon volt a szokásos vasárnap esti program, a szokásos csapat (Rory-ír, Leo-ausztrál, Paloma-spanyol). Holnap pedig ismét iskola.